„Utolsó képek, sajnálom, kifelé!” – így búcsúztak a beomlásra váró parajdi sóbányától (VIDEÓ)

Szívszorító képeken az utolsó pillanatok, mielőtt betör a víz a sóbányába.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Parajd része a magyar nemzettudatnak.
A magyar kormány minden támogatást megad nem csak Parajdnak, de az ottélő összes magyarnak is – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a parajdi sóbányát ért természeti katasztrófa kapcsán.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, Parajd része a magyar nemzettudatnak, az elmúlt 10-15 évben annyi magyar fordult meg ott, és annyira megszerették ezt a helyet, annyira magukénak érzik, hogy szinte hozzánk tartozik. Ezért ami ott történik, az olyan, mintha velünk történne, fáj – tette hozzá.
A kormányfő elmondta,
nagyon sok ember mozdult meg, hogy segítséget nyújtson, de egyelőre nagyon nehéz, szinte kilátástalan a helyzet.
Orbán Viktor kitért arra, nem szabad arról elfeledkezni, hogy nem csak Parajdból áll Erdély, Háromszék környékén is súlyos a helyzet, mert egy-két méter magasan áll a víz a kertekben, az ottani magyaroknak is segítségre lesz szükségük.
A miniszterelnök azt mondta, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy jól szervezett, erős párt, jól képviseli a magyarok érdekeit nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is, és kapcsolatban van annak elnökével Kelemen Hunorral, akivel beszélt akkor, amikor a helyzet súlyossá vált. Megígérte neki, hogy minden támogatást megadnak nemcsak Parajdnak, hanem az ottélő összes magyarnak – tette hozzá.
(MTI)
Nyitókép Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
***
Ezt is ajánljuk a témában
Szívszorító képeken az utolsó pillanatok, mielőtt betör a víz a sóbányába.
Kapcsolódó vélemény
Ha Ukrajna az EU tagja lenne, az ukrán bűnbandák akadálytalanul beszivárognának Magyarországra.
***